• hu
  • II. Jeles Napok Erdélyszerte 2. Hangolódjunk Pünkösdre !

    II. Jeles Napok Erdélyszerte 2. Hangolódjunk Pünkösdre !

    1. Hangolódjunk Pünkösdre!
    Pünkösd havában igyekeztünk ráhangolódni az év egyik legszebb ünnepére, a Pünkösdre és megszerveztük a Jeles Napok második alkalmát.Egy évvel ezelőtt vette kezdetét a Jeles Napok Erdélyszerte programsorozat. Ez alkalommal is visszatekinthettünk az emlékeinkre, tapasztalatainkra s a pozitív, kellemes élményekre alapozva tudtuk megszervezni az idei év Pünkösdi Mulatságát. A tavalyi év egyik legszebb élménye volt az évfolyamok közös tánca a nagy színpadon és mindenképpen ezt szerettük volna tovább vinni. Az " Iskola másként" hete adta erre az időbeli keretet, de az ünnep előtt járva célul a Pünkösdre való hangolódást, felkészülést tűztük ki. Nagy segítségünkre voltak a múlt év kérdőívei nyomán kapott Pünkösdhöz fűződő szokások, emlékek, jelképek, szólások, hagyományok ismerete. Egyik ilyen emlék leírása tett mély benyomást: a gyalogosok előtt átöntöttek egy vödör vizet, azért hogy megtisztuljanak és a „Jómárja” segélje őket. Gondolkodva, beszélgetve született meg az elhatározás, hogy tanulóinknak élményszerű ráhangolódást biztosítsunk a közelgő ünnepekre. Szerettük volna a gyermeklakodalomhoz hasonló - szerepjátékban megízleltetni velük a búcsúra menés, az együttlét, a közös imádkozás, éneklés felemelő élményét. Mindezek érdekében lelkes előkészületek vették kezdetét.
    1. május 30-án, csütörtökön, 9 órakor a templomnál gyülekeztünk székelyruhába öltözve. Ez alkalommal tudatosítottuk tanulóinkban, hogy a Jóisten házában, a templomban hogyan viselkedünk. Az osztályok tanítóik vezetésével mentek be a templomba. Ebben az évben a frissen volt elsőáldozók, a III. osztályos tanulóink kaptak feladatot. Ezért ők voltak az elsők, akik bementek a templomba, majd az előkészítősök, I., II., IV. osztályok. Miután helyet foglaltunk a padban, és Bakos Károly kántor úrral elmondtuk a reggeli imát, Bakó Antal plébános úr köszöntött minket nagy szeretettel. Beszélt a Pünkösdről, a Szentlélek eljöveteléről, s azokról a jelekről, szimbólumokról, szokásokról, amelyek e szép ünnephez kapcsolódnak. Közösen imádkoztunk, énekeltünk, majd a pap bácsi átadta a szót Balázs Hegedűs Albert bácsinak, aki mesélt a régi időkről, az ő gyerekkori emlékeiről, amelyek a Pünkösdhöz, a búcsújáráshoz fűződtek. Bemutatta azt a régi csengőt is, amely több, mint hetven évet pihent, míg újra elővették a mai zarándokok. Befejező énekként a Szentlélek úgy kérünk szállj le ránk... kezdetű éneket énekeltük. A kivonulásnál a III. osztály ment ki elsőnek. Elől a csengettyűsök. A fiúk megtanulták az egyháztanácsosok, kántor bácsi segítségével Szent Antal nevére ritmusosan rázni a csengőket. A lányokból négyen vittek kicsi lobogókat, s ők azt is megtanulták, hogy az útszéli keresztfát odahajtással köszöntik. A templom udvarában elültettük a fenyőfákat a pápalátogatás emlékére. Ünnepélyes pillanat volt s öröm arra gondolni, hogy közel 300 gyerek, majdani felnőtt emlékszik majd vissza erre az alkalomra.
    A kis ''zarándokcsoport'' imádkozva ment az úton. A kántor úr irányításával a rózsafüzért mondtuk és az alkalomhoz illő szent énekeket énekeltük.Ez alkalommal a IV. osztályok szüleit kértük meg segíteni. Nekik a zsíros kenyér kenése és kínálása mellett az volt a feladatuk, hogy a „gyalogosok”  előtt vagy két helyen is az úton átöntsenek néhány vödör vizet, és a patak melletti kis téren megkínálják vízzel és kiflivel a fáradt gyalogosokat. Meglepetésünkre több mint 60 l ásványvíz fogyott el. „Megehültek, megszomjuhoztak” a zarándokok.A Művelődési Házban az osztályok a megjelölt helyeken foglaltak helyet. Az ünneplésünket, a köszöntő beszéd után, Varga Eszter egy pünkösdi népdallal nyitotta meg, amely egy kis élménybeszámolóval folytatódott. Az elmúlt években Csíksomlyóra gyalogoló felnőttek - Balázs Pityu és zarándokcsoportja - meséltek az élményeikről. A mesélést fotók kivetítésével tették szemléletesebbé s egyúttal biztattak mindenkit, hogy jövő hétre készüljenek és jelentkezzenek, mert indul a zarándokcsoport Csíksomlyóra. Ez az együttlétünk első részét is összefoglalta és lezárta.A két különböző program közötti áthajlást egy Pünkösdölő bemutatása szolgálta, amelyet az évfolyamok közös tánca követett Rigmányi Lajos néptánc – oktató vezetésével. Ő az Önkormányzat támogatásával az iskolánkban tanít néptáncot. Ennek az oktatásnak a célja, hogy IV. osztály végére minden kisdiák a saját népzenéjére szabadon tudjon táncolni.A bemutatott táncok ezt a fokozatosságot mutatták be. Az előkészítő osztályok Moldvai körtáncokat  és párost mutattak be, az elsősök moldvai párost, a II. osztályok Felcsíki táncokat, a III. osztályok Gyergyói lassú csárdást és Marosszékit és a IV. osztályok ceppeleket, szám szerint 6-ot, valamint ők is Gyergyói lassú csárdást, és Marosszékit. A táncokat citera muzsika zárta. Két kisdiákokból álló citeracsoport mutatta meg varázslatos tudományát néhány pedagógus kíséretével.Az ünnepség után a szülők megkínálták az ünneplőket és a jelenlevőket finom zsíros kenyérrel, teával. Kezdetét vette a kézműves foglalkozás: könyvjelzőt lehetett varrni, amelyen a pünkösd egyik jelképe a galamb díszelgett, galambot nemezelni tűnemezeléssel és kötélverővel karkötőket készíteni.        Jó volt együtt készülődni, hangolódni Pünkösdre, öröm tölti be a szívünket gyermekeink láttán, akik lelkesen, tiszta szívvel kapcsolódtak bele a közös ünneplésbe.Köszönettel tartozunk elsősorban a jó Istennek, hogy mindenek  mellett a jó idővel is megáldott és a sok jó szándékú, segítőkész falubelieknek, akik ez alkalommal is nyitott szívvel, szeretettel segítettek, és ezáltal egy örömteli, vidám együttlétben, ünneplésben lehetett részünk.

    Ez az oldal cookie-kat használ. Az oldal böngészésével Ön elfogadja a cookie-k használatát. Bővebben

    Cookie preferenciák

    Cookie-uri sunt mici fisiere text care permit salvarea setarilor si preferintelor tale atunci cand intri pe un site. Le folosim pentru imbuntatirea experientei online si personalizarea continutului pe care ti-l oferim zi de zi. O parte dintre ele sunt obligatorii, cum sunt cele necesare, care ajuta la buna functionare a site-ului. In sectiunea dedicata din acest mesaj, poti selecta cookie-urile pe care le accepti.

    (Întotdeauna active)

    Sunt toate esentiale pentru functionarea site-ului si trebuie sa ramana active in sistemul nostru.

    Module folosite: XSRF-TOKEN, repyx_admin_session, gdpr_consent.
    Datorita acestor cookie-uri ai acces la toate sectiunile site-ului si poti intra in contul tau, alegi setarile de confidentialitate, plasezi comenzile simplu si in siguranta.

    repyx_admin_session

    Scop:Identifică sesiunea curentă a utilizatorului. Permite menținerea autentificării sau menținerea stării formularelor între pagini.

    Durată:Pe durata sesiunii (până la închiderea browserului) sau conform setării SESSION_LIFETIME (implicit 120 minute).

    XSRF-TOKEN

    Scop: Securitate. Protejează aplicația și utilizatorul împotriva atacurilor de tip Cross-Site Request Forgery (CSRF). Applicatia verifică acest token la fiecare cerere POST/PUT.

    Durată: Pe durata sesiunii.

    gdpr_consent

    Scop: Stocarea preferințelor de confidențialitate. Fără acest cookie, site-ul te-ar întreba la fiecare reîmprospătare dacă accepți cookies.

    Durată: 30 de zile

    Sunt cookie-uri anonime prin care analizam date despre pagini vizualizate, traseul si actiunile utilizatorilor in site.

    Module folosite: _ga, _gid (Google Analytics). Datorita acestor cookie-uri putem evalua rezultatele de trafic online si oferi o experienta mai buna celor care acceseaza site-ul.

    De asemenea, putem afla ce rata de deschidere au emailurile trimise catre abonati si ce recomandari de produse i-ar ajuta.

    Cu ajutorul acestor tehnologii: colectam informatii anonime despre cele mai vizitate zone, analizam interactiunea utilizatorilor cu site-ul si incercam s-o imbunatatim, urmarim succesul emailurilor trimise abonatilor.

    _ga

    Scop: Utilizat de Google Analytics pentru a distinge utilizatorii unici prin atribuirea unui număr generat aleatoriu ca identificator de client. Ajută la calcularea datelor despre vizitatori, sesiuni și campanii pentru rapoartele de analiză ale site-ului.

    Durată: 2 ani.

    _gid

    Scop: Utilizat de Google Analytics pentru a stoca și actualiza o valoare unică pentru fiecare pagină vizitată și pentru a grupa interacțiunile utilizatorului.

    Durată: 24 de ore.

    _gat

    Scop: Utilizat pentru a limita rata cererilor către serverele Google Analytics, asigurând performanța site-ului.

    Durată: 1 minut.

    Aceste cookie-uri sunt utile in scopul afisarii bannerelor cu cele mai bune promotii, dar mai ales in adaptarea si personalizarea continutului.

    Module folosite: _fbp, fr (Facebook). Prin intermediul lor, putem masura eficienta campaniilor publicitare si analiza daca mesajele au ajuns la publicul tinta pentru a reveni cu recomandari si sugestii de cumparare.

    Cu ajutorul acestor cookie-uri: afli rapid despre promotiile si produsele relevante pentru tine, beneficiezi de recomandari personalizate pe site, email sau retele de socializare, conturam un profil al preferintelor tale pentru a-ti oferi continut de calitate.

    _fbp

    Scop: Utilizat de Facebook pentru a livra o serie de produse publicitare, cum ar fi licitarea în timp real de la agenți de publicitate terți.

    Durată: 3 luni.

    fr

    Scop: Cookie-ul principal de publicitate al Facebook, utilizat pentru a furniza, măsura și îmbunătăți relevanța anunțurilor publicitare.

    Durată: 3 luni.