“- Mi lesz? Tanár? Az akart lenni.

- Az.

Novák fejét rázta.

- Ne legyen tanár. Nem önnek való az. Legyen más.

Akármi. Ha kedve és hajlama megmarad, foglalkozzék

a tudománnyal, szenvedélyből. Mi tanárok, csak félig-meddig foglalkozhatunk vele, mert népszerűsítjük, közöljük, átadjuk

másoknak. Bizony. A mi igazi föladatunk az apostolkodás, a nevelés, az emberteremtés, mint a jó Istené - és itt mosolygott -, a nevelés ami meglehetősen nehéz dolog.

-A mi pályánk küzdelmes és szürke. A tudósoké gyönyörű és fényes. Emlékszik, beszéltem önöknek a tudomány vértanúiról. Galilei. Azt mondják, elvesztette szeme világát, mert messzelátón akarta megnézni a napot, s a lencse kiégette szemhártyáját. Mennyi ilyen híres mártír van. A nevelőkről nem beszélnek, pedig nyilván azok is meglakolnak vakmerő mesterségükért. Azoknak a tragédiája csöndesebb, kevésbé érdekes. Azok csak maguknak szenvednek. Tudja, hogy kik voltak az első pedagógusok ?

Glück Laci feléje hajolt.

- Rabszolgák voltak - felelt Novák.- Úgy ám. Görög rabszolgák, kiket az uraik megkorbácsoltak. Ők kísérték el a gazdagok gyermekeit a gimnáziumba. Mi is rabszolgák vagyunk. A szeretet rabszolgái. Azzal a különbséggel, hogy mi, modern pedagógusok nemcsak a gazdagok gyermekeit kísérjük el a gimnáziumba és azután tovább, ameddig lehet , hanem mindenkiét. Mi a jutalmunk ? Nem sokkal több, mint azoké. “

Kosztolányi Dezső: Aranysárkány- részlet

.

.

.

.

fotok galériában!